Régi írás, de ma 2010.02.28-án vált élessé ez a post aztán a többi meg majd kiderül...

Vannak órák, vannak percek, mikor másholjárnak a gondolataid és ezen órákban, percekben a helyzetek nagy többségében van ott veled valaki. Nem feltétlen kell fizikai valójában, hogy ott legyen, de Te magad érzed a közelségét és jelenlétét. Rá gondolsz vagy csak kérdeznél tőle valamit, pedig a választ talán, Te magad is tudod, és csak tőle szeretnéd hallani igazán. Nem tudom, írás előtt elolvastam egy pár sort, 3 véleményt amit (itt) rólam írtak ismerőseim iwiw-en. A három ember bár tud egymásról még sem ismerik egymást, de mindegyikőjükkel más-más okokból, de huzamosabb ideig egy társaságban voltam vagy épp vagyok is. Az amit rólam mondtak/írtak számomra megható és úgy tartom reális is. De most olvasás közben elfogott egy furcsa érzés, hogy ha ez tényleg így van ahogy írták... akkor most hol van ez az ember. Nem találom a régi valómat önmagamban?! Régen volt értelme a dolgoknak, jött nap-nap után és minden passzolt a többivel megvolt mindenem amire szükségem volt vagy valaha is lehet egy embernek! Volt barátnőm, voltak barátaim(hála nekik hogy még most is megvannak, és miattuk vagyok még most is itt) volt szabad időm, tényleg amit akartunk döcögősen is de elértük és tudtuk élvezni az apró sikereket. De most nem, hogy a célokat nem látom hanem már a holnap is bizonytalan és reménytelen. Ha valóban igaz az amit írtak vagy gondoltak rólam és ezek a dolgok bennem vannak akkor legyőzhetetlennek kéne lennem... de nem vagyok és nekem is fájnak dolgok! Felemészt az ha egyedül vagyok, ha nem tudok ott lenni mikor szükség lenne rám.

Nem folytatom a sorokat majd talán egyszer...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.